12 éves fiú gyermek
Közzétéve: 2010. 08. 09. 12:42 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2010. 08. 09. 12:42 -
• 1 perc olvasás
12 éves fiú gyermek Tisztelt doktornő! 12 éves a nagyobb fiam,két testvére van még egy fiú 10 és egy lány 4,5 éves.Nehezen kezelhető szinte irányíthatatlan.2 éves korába bölcsődébe kellett vinni, mert visszafele kezdett fejlődni.Addig 2 évesen 40-nél több éneket mondókát ismert ,sőt az autómárkákat is ismerte.Iskolába kerülésekor nehezen tanult-sajnos a tanára sem segítette.Harmadikos korában nem tudott olvasni, egy költözés miatt ezt az évet már egy másik iskolába kezdte és itt foglalkoztak vele.Gyógypedagógushoz járt,fejlészóórákra és szakvéleményt kaptam a fiamról,hogy nehezen tanul és a hosszútávú memóriáját kell fejleszteni.Bár felmentést kapott volna ,de nem kértem.Az 5. osztályt ismét a régi iskolájában kezdte el és nem igazán vették figyelembe a papírját. Meg is buktatták angolból.Az egész nyarat kínkeservesen tanuljuk végig,de sajnos azt kell mondanom hogy nem tudja megtanulni.Amit 2 hete tudott azt most nem. Létezik hogy a gyerek csak dacból csinálja,vagy hogy ennyire szórakozott, vagy csak ennyire nem é rdekli a dolog?12 éves 151 cm és 68 kg. Kezdődő cukorbetegséggel és magas vérnyomással is küzdünk.Sajnos ezt sem tudom megértetni vele hogy nem ehet meg akármit.Képes a hátunk mögött " lopni" ételt vagy akár édességet. -Nem lakatolhatom le az egész lakást a gyerek elől.Kérem ha tud segítsen milyen irányba tudnék fordulni hová vigyem a gyereket? Köszönöm válaszát egy aggódó anyuka
Biztos nem dacból vannak a problémák a gyereknek. Jó lenne kivizsgáltatni, majd fejleszteni, kezelni. Budapesten Vadaskert Alapítványnál elég komplex ellátást kaphatnak.
Üdvözlettel dr.Sebő Zsuzsanna
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek


