Nem vétkes a tardi háziorvos

Közzétéve: 2013. 06. 20. 05:41 -

• 1 perc olvasás
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Weborvos!

Pert nyert Keszthelyi Gyula háziorvos a tűző napon hagyott halottja ügyében.

Weborvos Archívum

A bíróság kedden jogerősen kimondta: nem követett el sem szakmai, sem etikai vétséget a tardi háziorvos, amikor megtagadta a halottszemlét. Az ítélet egyben megsemmisítette a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságának az ügyben hozott elmarasztaló határozatát - olvasható a nol.hu portálon.

Két évvel ezelőtt a Népszabadság számolt be arról, hogy a tardi háziorvos nem volt hajlandó elvégezni a halottvizsgálatot egy, a legeltetés közben hirtelen elhunyt egykori betegén. Álláspontja szerint az orvosi hibák esetleges eltussolása ellen épp az védi az embereket, ha az elhunytat egy másik szakember vizsgálja, és nem a kezelőorvosa, aki esetleg maga kezelte félre a beteget.

A halott férfi négy órán át feküdt Tard határában a legelőn 35 fokos kánikulában. A mentők, a rendőrkapitányság ügyeletese és a szolgálatot ellátó nyomozó is fölhívta a falu háziorvosát, hogy menjen a helyszínre, de Keszthelyi Gyula ezt a már említett ok miatt, kerek perec megtagadta.

Kövess minket!

háziorvos - praxis - alapellátás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek