• Ónodi-Szűcs
    • Ónodi-Szűcs: több fejlesztés, magasabb bér

      Ónodi-Szűcs: több fejlesztés, magasabb bér

    • Teljesítmény helyett eredményalapú finanszírozás

      Teljesítmény helyett eredményalapú finanszírozás

    • Számvetés az Arénában: Ónodi-Szűcs Zoltán

      Számvetés az Arénában: Ónodi-Szűcs Zoltán

  • EBP
    • EBP: Fejlesztik a nagykátai rendelőintézetet

      EBP: Fejlesztik a nagykátai rendelőintézetet

    • EBP: fejlesztik a monori szakrendelőt

      EBP: fejlesztik a monori szakrendelőt

    • Új ellátások is lesznek a megújuló szakrendelőben

      Új ellátások is lesznek a megújuló szakrendelőben

  • EESZT
    • Hekkerek tarolták le a lett egészségügyi rendszert

      Hekkerek tarolták le a lett egészségügyi rendszert

    • EESZT - az egészségügyi ellátás új dimenziója

      EESZT - az egészségügyi ellátás új dimenziója

    • Merre tovább Elektronikus Egészségügyi Tér?

      Merre tovább Elektronikus Egészségügyi Tér?

MI MICSODA: A DEPRESSZIÓRÓL

Egészségmagazin 2001.09.13 01:00 Szerző: Komornik Vera

Az egészségügyi világszervezet (WHO) 1998-as adatai szerint a világon összesen csaknem 400 millióan szenvednek szorongásos zavarban, 340 millióan hangulatbetegségekben. A szkizofrének tömegét 45 milliónyira, az alkoholfüggôkét 120, a droghasználókét 28 millió fôre becsülik, s ehhez jön még legalább 1,1 milliárd nikotinfüggô. Az adatokból megállapítható, hogy a neuropszichiátriai kórképek felelôsek a tartós teljesítménycsökkenés, végsô soron a végleges, illetve az elhúzódó rokkantság csaknem 30 százalékáért. Nagyobb hányadért, mint a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a krónikus izületi bajok együtt.

Az elôrejelzések legalább olyan drámaiak, mint az adatokból kirajzolódó mai valóságkép: a demográfiai változások következtében ugyanis nagymértékben nô a rizikócsoportokhoz tartozó korosztályok aránya a népességben, a várható élettartam növekedésével szaporodnak az idôskori mentális problémák. Másfelôl a munkahelyi, illetve az urbanizáció okozta stresszhatások erôsôdése miatt tovább nô majd az ezekkel összefüggô pszichés zavarokban szenvedôk, elsôsorban a depressziósok száma

Lélek vagy elme
A közfelfogásban meglehetôs zavar tapasztalható a mentális betegségek területén, sokan nem tudják, mi a különbség a pszichiáter és a pszichológus munkája között, elôfordul, hogy “nem vagyok bolond”-felkiáltással utasítják vissza a neurológiai beutalót. Márpedig mind a gyógyítás, mind a rehabilitáció szempontjából elkülönül a különféle mentális betegség kezelése.
Elmebetegségnek általában a tudathasadásos elmezavart (szkizofréniát), a paranoiát és a mániás depressziós pszichózist nevezzük. Ezek a kórképek a magyar lakosság körében körülbelül 1 százalékos arányban fordulnak elô. Sokkal magasabb a korábban neurózisnak nevezett lelki betegségek (például a kényszerbetegségek, fóbiák) gyakorisága. A lakosság mintegy 25 százaléka szenved valamilyen szorongásos és hangulatzavarral járó - azaz depressziós - panasz miatt. A mentális problémák harmadik nagy csoportját a magatartászavarok alkotják.

Fájdalmas szomorúság
A mindennapi orvosi gyakorlatban az egyik leggyakrabban tapasztalt pszichiátriai zavar, s egyben a lakosság jelentôs hányadát érintô betegség a depresszió. Az ismétlôdô vagy krónikusan zajló betegség elôfordulásának gyakorisága legalább tíz százalékos, s a pszichiátria legújabb felismerése szerint már gyermekkorban is jelentkezhet. Ráadásul az utóbbi ötven évben a depressziós esetek száma lassan de egyenletesen növekedett, így ma csaknem egymillió embert érint a betegség valamelyik formája Magyarországon. S bár a diagnosztikai feltételek bôvülésével párhuzamosan nagymértékben javultak a kezelési lehetôségek, a fel nem ismert betegség rendkívül súlyos egyéni és társadalmi veszélyeket, sôt károkat okoz, gondoljunk csak a feleslegesen beszedett gyógyszerekre, a szorongás miatt fogyasztott alkohol hátrányaira, a testi betegségek iránti fogékonyság növekedésére, a munkahelyi, családi konfliktusok szaporodására és sorolhatnánk, egészen a depresszióból fakadó öngyilkossági kísérletekig. Bár a hétköznapi megfogalmazásban sűrűn keverik, de a depresszió nem azonos a hátrányos társadalmi és szociális helyet esetén tapasztalt rossz közérzettel és elkeseredéssel. Ez a betegség bármely társadalmi rétegben elôfordulhat, jellemzô, hogy a betegek jelentôs hányada az átlagosnál jobb körülmények között élô, intelligens, kreatív, magasan iskolázott, nem ritkán művészember.

Létezik a depressziónak úgynevezett larvált, (azaz testi tünetekkel álcázott) formája. Ilyenkor a beteg számos és változó testi panasszal keresi fel az orvosokat, s egyre tanácstalanabbul áll a szaporodó negatív leletek és a nem szűnô tünetek elôtt. A helyzetet nehezíti, hogy a kezeletlen, a fel nem ismert depresszió maga is hajlamosíthat testi betegségek kialakulására és fordítva, sokféle valódi testi betegség (ilyen a diabétesz, fekélybetegségek, hipertónia, tumoros esetek) kapcsán kialakulhat depresszió, amelynek kezelése jótékonyan hat az alapbetegség tüneteire is. Bár a depresszió többnyire biológiai, genetikai hajlam talaján keletkezô pszichiátriai betegség, jó néhány olyan külsô tényezôt ismerünk, amely elôsegítheti, mintegy provokálhatja a kialakulását. Ilyen biológiai hatásnak tekinthetôk bizonyos életkorok, állapotok (terhesség, megözvegyülés), a hormonális változások (például a klimax), amelyek lelkileg is sérülékenyebbé teszik az egyént. De léteznek olyan hormonális, kötôszöveti vagy éppen idegrendszeri betegségek, esetleg táplálkozási zavarok, fertôzések, amelyek szintén depresszióhoz vezethetnek. A depressziós állapot tünetei nem mindig egyértelműek, maga a betegség sem egységes, bár a különbözô formáiban gyakran hasonló a klinikai kép, de a hátterében más- más tényezô található. Súlyos depressziók esetében megjelenhetnek téveszmék (indokolatlanul erôs bűntudat, önvádlás, az elszegényedéstôl vagy a megsemmisüléstôl való rettegés, üldözésérzés). Még ritkábban lehetnek a betegnek hallucinációi, de ekkor már pszichotikus szintű depresszióról beszélünk. A betegséggel összefüggésben gyakran fordulnak elô öngyilkossági gondolatok és kísérletek is, éppen ezért veszélyes kezelés nélkül hagyni a beteget. A kutatások szerint a befejezett, tehát halállal végzôdô öngyilkossági kísérletek több mint ötven százaléka mögött megtalálható a depresszió. A klasszikus (típusos) depresszió mellett a betegségnek számos más formája létezik, lehet egyszeri vagy ismétôdô, sôt krónikus, vagy évszakhoz kötött, egy és kétpólusú, de ismert a betegség rendhagyó és melankóliás változta is.

Fénytelen hónapok
A primér, azaz elsôdleges okú depresszió egyik speciális formája a késô ôsszel kezdôdô és tavasszal spontán gyógyuló szezonális betegség, a téli depresszió. Leggyakrabban 20 és 30 éves kor között indul és a betegek csaknem 80 százaléka a szebbik nemhez tartozik. A betegség gyakorisága függ az élettér földrajzi elhelyezkedésétôl, így hazánkban körülbelül a lakosság egy százaléka szenved ettôl, míg az enyhébb forma a népesség 6-7 százalékát érinti. A diagnózishoz nem elég a téli idôszak és a depressziós tünetcsoport együttes fennállása, lényeges az ismétlôdés: ha ez az állapot két egymást követô év ugyanazon idôszakában fordul elô és a pszichés tényezôk oki szerepe kizárható, akkor gyanakodhatunk a téli depresszióra. Miután a betegség úgy is felfogató, mint a szervezet kóros reakciója a rövid, téli nappalokra, a gyógyszeres kezelésen kívül jó hatású terápiás megoldás a fényterápia, amelyhez legalább 2500 lux fényintenzitásra van szükség a beteg szemmagasságában. (Összehasonlításul: egy jól megvilágított szobában 400-500 lux intenzitású fény van.)

Ijesztô örökség
Amióta nem csak a tapasztalat igazolta, hanem számos tudományos felmérés is készült annak bizonyítására, hogy a depresszió megjelenése családi halmozódást mutat, a laikust is érdekli a kérdés, vajon örökelhetô-e ez a lelkibetegség. A kutatók véleménye szerint a családi halmozódás ténye még nem bizonyítja egyértelműen, hogy valamiféle genetikai átörökítésnek lehet szerepe, számos más tényezô is felelôssé tehetô: például a családi minták átvétele, bizonyos környezeti-kulturális mozzanatok betegséget kialakító szerepe. A genetikai vizsgálati módszerek számos formáját alkalmazták már a válasz megtalálására, ezek közül is kiemelkedtek azok az ikervizsgálatok, amelyekben egypetéjű, azaz megegyezô genetikai állományú testvérekben figyelték a betegség elôfordulásának gyakoriságát.
Megállapították, hogy az egypetéjű ikrek esetében igen magas, 65 százalékos a bipoláris depresszió elôfordulása mindkét ikerpárban, ám az egypólusú, súlyos forma megjelenése nem ennyire jellemzô. Vizsgálták a biológiai szülôk környezetébôl kikerült, nevelôszülôknél élô gyermekeket is és azt találták, hogy a biológiai szülôk depressziós betegsége fokozott kockázatot jelent az utódok számára, még akkor is, ha azok születésüknél fogva külön nevelkednek az egészséges nevelôszülôknél. A molekuláris genetikai módszerek, a DNS analízis számos eredményt hozott már, s várhatóan még többet hoz a depresszió öröklôdés menetének tisztásában, ám a tudomány mai állása szerint a válasz egyértelmű: a depresszió, mint betegség nem örökölhetô, de a depresszióra való hajlam igen.

A hajlam azonban nem végzet: ha valakinek az elsô fokú rokona depressziós, akkor az illetô 40 százalékos kockázatra számíthat a betegség kialakulására, de még mindig 60 százalékos az esélye annak, hogy egészséges marad.

Rokonlelkek – betegségek
Az öröklôdést firtató genetikai vizsgálatok melléktermékeként figyeltek fel a kutatók egy érdekes összefüggésre: a depressziós ember szüleinél, nagyszüleinél nem pusztán a betegség jelenléte volt gyakoribb, hanem az is, hogy mindkét szülô, illetve nagyszülô küszködött a depresszió valamelyik formájával. Persze nem tűnik túl misztikusnak az eredmény, ha a szülôk éppen egy pszichiátriai váróban vagy csoportterápián ismerkedtek meg és szerettek egymásba, amint az gyakorta megtörténik. Csakhogy a kutatások szerint a betegség megjelenése mindkét félben inkább azok között gyakoribb, akik még egészségesen házasodtak össze. A szakemberek szerint e jelenség hátterében a személyiségjegyek által meghatározott párválasztási mechanizmus lappang: a “rokonlelkek” legalább annyira vonzzák egymást, mint az ellentétek.

A mániás depressziós betegséget megelôzô állapot leggyakrabban az úgynevezett ciklotin személyiségre jellemzô, aki kreatív, aktív, a társaság lelkét jelentô színes, izgalmas egyéniség, s mint ilyen, könnyen ismerkedik, teremt kapcsolatot, nos, az ilyenbe nem nehéz beleszeretni. A sokkal gyakoribb típus az egypólusú depresszióra való hajlamot hordozza: magába forduló, csendes, kiszámítható és megbízható ember, aki kiváló férjnek, illetve odaadó, gondos feleségnek ígérkezik, ami fontos lépés az oltárhoz vezetô út felé.
A vonzódáson túl sajnos a képet színesíti az a valós jelenségen alapuló magyarázat, hogy a házastárs betegsége hozza ki a másikból a hajlam talaján megjelenô kórt. A vizsgálatok szerint az esetek durván egyharmadában a beteggel való együttélés nehézségei lobbantják betegséggé az addig lappangó hajlamot, s ez a magyarázata annak, hogy ezekben az esetekben a két házastárs tüneteinek megjelenése, a depresszió jelentkezése között általában néhány éves eltolódás van.

Klasszikus tünetek
Ha az alábbi tünetek közül legalább öt tartósan, azaz, több, mint két héten át intenzíven fennáll, akkor gyanakodhat a klasszikus depresszió jelenlétére.

Tartósan fennálló szomorú, nyomott hangulat
Szorongás, feszültség, ingerlékenység
Érdektelenség, közömbösség, döntésképtelenség, örömtelenség
Meglassult gondolkodás, beszéd és mozgás, feledékenység, fáradékonyság, csökkent aktivitás
Alvászavarok (csökkent vagy fokozott alvásigény)
Étvágytalanság vagy fokozott étvágy
Halálvágy, öngyilkossági gondolatok, illetve kísérlet
Testi tünetek szervi okok nélkül

Lapszemle

Legolvasottabb cikkeink