hirdetés
hirdetés
Regionális hírek / Vissza a rovat főoldalára »

Újabb Naevus-hét Somogyban

Második alkalommal, hat településen várják anyajegy-szűrésre a somogyi lakosokat a bőrgyógyász szakorvosok.

A Kaposi Mór Oktató Kórház bőrgyógyászati osztályának vezető főorvosa Dr. Battyáni Zita tavaly indította útjára a Naevus-hét címmel meghirdetett anyajegyvizsgálatát, melynek célja az egyre szaporodó rosszindulatú bőrdaganatok, elsősorban a melanoma malignum idejében történő felismerése.

Hirdetés

Mint az első kísérleti program is igazolta, érdemes volt teljes hetet szentelni a vizsgálatoknak, hiszen mintegy félezren – kétharmaduk nő - tartották fontosnak szakemberrel ellenőriztetni anyajegyeiket. Hét személynél találtak rosszindulató bőrdaganatot, közülük négynél a legveszélyesebb melanomát korai stádiumban. Az időben elvégzett műtét valamennyiüknél gyógyulást eredményezett – hangsúlyozta a főorvos asszony hozzátéve: idén már a vizsgálat mellett a betegtájékoztatást és a felvilágosítást is szorgalmazzák. Egyik kollégájának a bőrbetegek körében végzett felmérése ugyanis azt mutatta: a legtöbb ember nem ismeri a bőrrákok fajtáit, s összekeveri a jó és rosszindulatú daganatok fogalmát, jellemzőit is.

Ezért nem ismerik fel az anyajegy rosszindulatúvá fajulásának jellemzőit sem, s már csak akkor fordulnak szakorvoshoz, amikor csekély a remény a gyógyulásra.

Az április 4 és 8-a között meghirdetett vizsgálatokra - Kaposváron, Siófokon, Barcson, Marcaliban, Balatonbogláron és Fonyódon - elsősorban az átlagosnál, azaz 20-nál több anyajegyet viselőket, az UV-sugárzásnak intenzíven kitett személyeket, s azokat várják, akik anyajegyük megváltozását tapasztalják. Érdemes jelentkezni akkor is, ha hirtelen előbukkan egy olyan pigmentált változás a bőrön, amely alapvetően eltér a már meglévő anyajegyektől. Figyelemre méltó változás lehet még az anyajegy növekedése, illetve felnőtteknél a korábban meglévő eltűnése, sötétebbé vagy világosabbá válása, vagy ha szegélye alakul ki s ezáltal asszimetrikussá válik.

Battyáni Zita szerint az egyszeri anyajegy sérülés még nem feltétlenül okoz nagy bajt, a többszöri apró sérülések azonban rosszindulatú átalakulást eredményezhetnek. A gyakori vérzés, viszketés, váladékozás, kifekélyesedés már késői tünet.

Szűrés határok nélkül

Az utóbbi évek tapasztalatai azt igazolják, hogy a korábban zömmel 45-50 éves korosztálynál előforduló melanóma egyre gyakrabban jelenik meg a fiatalabbaknál is, ezért a főorvos asszony nem szab korhatárt a szűrésre jelentkezőknek. Mint említette: ő jelenleg is kezel 16 éves, Tolna megyei kollégája pedig ötéves melanomást.

Ezért mindenkinek ajánlja, hogy legalább havonta, a lábujjától a hátán át a hajas fejbőréig, vizsgálja, illetve társával vizsgáltassa át a testét, milyen elváltozás van rajta. Ezt a háziorvosok és a tüdőszűrő személyzet, illetve minden olyan egészségügyi dolgozó is elvégezheti, akinél egy-egy vizsgálathoz le kell vetkőznie a betegnek. Férfiaknál fontos a borotválkozásoknál sérülékeny anyajegyek folyamatos ellenőrzése is.

- Inkább mutassa meg többször feleslegesen a szakembernek, semmint késő legyen - hangsúlyozta a főorvos asszony,  hozzátéve: az intenzív UV-sugárzásnak kitett ausztrálok például már annyira figyelnek magukra, hogy az egészen kicsi, korai stádiumban lévő melanómával is szakorvoshoz fordulnak és meg is gyógyulnak.

Melanoma azonban nem csak a bőr felületén fordulhat elő, hanem a szemben, a nemi szerveken, a végbélben, sőt még az agyhártyán is. A láb körmein, az ujjak között, valamint a talpon jelentkező melanomák azonban atipusosak, mert nem tartalmaznak látható mennyiségű pigmentet, így felismerésük nehezebb.

- A szemben, pigmentsejtekből kiinduló melanomával - amennyiben olyan helyen növekszik, ahol sokáig nem okoz látótér kiesést - általában csak későn fordul orvoshoz a beteg. Ezért, ha valakinek sok az anyajegye, elküldjük szemészeti vizsgálatra is, hiszen a látószervből kiinduló melanoma ugyan olyan gondozást igényel, mint a bőrön lévő. Régebben a beteg szemet el kellett távolítani, ma már azonban az idejében felfedezett eseteknél ruténiumos izotópos kezeléssel megőrizhető – mondta a főorvos asszony, aki a megelőzés érdekében, az irritációnak gyakran kitett férfi nemi szerven megjelenő, fokozottan rosszindulatú bőrdaganat mielőbbi eltávolítását is javasolja.

Szépítő és öregítő napfény

- Tekintettel arra, hogy a melanoma kialakulásában a bőrtípus mellett a napfénynek is döntő szerepe van, Battyáni Zita a gyermekkori napfürdőt követő leégések megelőzésére hívja fel a szülők figyelmét. Ugyancsak veszélyesnek tartja a 14 éven aluliak szolárium kezelését. Az ebben a korban szerzett égési sérülések ugyanis elsődleges kiinduló pontjai lehetnek a rosszindulatú bőrdaganatoknak. Az UV-A sugárzás hatására pedig sokkal gyorsabban öregszik a bőr.

Battyáni Zita franciaországi tanulmányútja során olyan adminisztrátornő esetével szembesült, akit 30 évig az ablak mellett mindig ugyanarról az oldalról ért a napfény. Megdöbbenésére, az állandó sugárzásnak kitett arcfele 80, míg a másik egy 60 éves nő képét mutatta. Oda kell figyelni a fényérzékeny gyógyszerek fogyasztására, valamint a fényérzékeny személyek szolárium kezelésére is, hogy mindez kockázat nélkül történjen. Egyes bőrbetegségekre – ilyen a pikkelysömör, vagy a veleszületett ekcéma – ugyanis kifejezetten jó hatású a fénykezelés, ám a számos esetben ellenjavallt a fényterápia.

A fényvédők használatával kapcsolatban a főorvos asszony kéri: ne essünk át a ló túlsó oldalára. Mint mondta: akkor jók ezek a készítmények, ha az UV-A és az UV-B sugárzással szemben egyaránt védenek. Legtöbbjük azonban csak az UV-B sugárzás ellen hatékony, mert ez felelős a bőr felégéséért, ez okozza a gyulladást, fájdalmat, s a rosszindulatú bőrdaganatok kialakulásáért is ezt okolják. A fájdalom és a gyulladás megszűnése azonban visszaüthet, hiszen ezekkel a tünetekkel együtt eltűnik a bőr figyelem felkeltő, jelző funkciója is, amely arra intene: káros a további napfürdőzés. Kiderült tovább, hogy az UV-A sugárzás is ugyanúgy képes a melanoma kialakulásában szerepet játszó mutációkat létrehozni a bőrben, mint az UV-B – mondta Battyáni Zita.

Megtudtuk még: hazánkban napjainkban 100 ezer lakosra mintegy 10-11 melanomás eset jut, ami leginkább a kór gyors és súlyos lefolyása miatt figyelemre méltó. Tavaly a kaposvári kórház patológiai osztályán csaknem félszáz új esetet diagnosztizáltak; valamennyiüket megoperálták és gondozásba vették. Az intézetben az izotóp vizsgálattól a plasztikai műtéten át a sugárkezelésig és a kemoterápiáig a melanoma komplex ellátásának valamennyi feltétele adott.

„NAEVUS HÉT" RENDELÉSEI

2005.04.04.-2005.04.08

HÉTFŐ 2005. 04. 04.

Kaposvár:
Somogy Megyei Bőr és Nemibeteg Gondozó Intézet III. sz Rendelő
Kaposvár, Gr. Apponyi A. u. 16. 8-12 óráig
Bejelentkezés telefonon: 82/414-373

Marcali:
Dr. Dobos Ildikó Bőrgyógyászati Magánorvosi Rendelő
Marcali, Bajcsy Zs. U. 6. 16-18 óráig
Bejelentkezés telefonon: 06-30-9377264

Balatonboglár:
Dr. Török Sándor Eü. Központ Bőrgy. Szakrendelés
Balatonboglár. Vikár B. u. 4. 9-12 óráig
Bejelentkelés telefonon: 85/550-461

Marcali:
Marcali Kórház. Bőr- és Nemibeteg-gondozó Intézet
Marcali, Széchenyi u. 17-21. 8-12 óráig
Bejelentkezés telefonon: 06-85-515-133

KEDD 2005. 04. 05.

Kaposvár:
Somogy. Megyei Bor és Nemibeteg Gondozó intézet II. sz Rendelő
Kaposvár, Gr. Apponyi A. u. 16 8-12 óráig
Bejelenikezés telefonon: 82 414-373

SZERDA 2005. 04. 06

Kaposvár:
Somogy Megyei Bor és Nemibeteg Osztályos Ambulancia
Kaposvár, Gr. Apponyi A. u. 16. 8-12 óráig
Bcjelenlkezés telefonon 82/411-836

Kaposvár: Dr. Biczó Zsuzsanna
Bőrgyógyászati magán orvosi Rendelő
Kaposvár, Gróf Apponyi A. u. 12.9-11 óráig
Bejelentkezés telefonon 06-30-9944622

Fonyód: Dr. Császár Éva
Eü. KHT
Fonyód, Szent I. u. 23 11-13 óráig
Bejelentkezés telefonon: 06-30-9395866

SZERDA 2005. 04. 06

Kaposvár: Dr. Szabó Magdolna
Bőrgyógyászati Szakorvosi Rendelő
Kaposvár, Tallián Gy. u. 38 18-20 óráig
Bejelentkezés telefonon: 06-20-365-2490

Siófok: Dr. Dobra Julianna
Bőrgyógyászati Szakorvosi Rendelő
Siófok, Fő u. 180. 15-17 óráig
Bejelentkezés: 84/314-576

CSÜTÖRTÖK 2005. 04. 07.

Kaposvár:
Somogy Megyei Bőr és Nemibeteg Oszt. Amb.
Kaposvár, Gr. Apponyi A. u. 16. 8-12 óráig
Bejelentkezés telefonon: 82/411-836

Barcs:
Bórgyógyászati Szakrendelés
Barcs, Bajcsy Zs. u. 72. 9-12 óráig
Bejelentkezés telefonon. 82/463-147

PÉNTEK 2005. 04. 08.

Siófok:
Kórház-Rendelőintézet, Bőr- és Nemibeteggondozó Intézet
Siófok, Semmelweis u. 18-14 óráig
Bejelentkezés telefonon. 06-84-50/-7110

Kaposvár: Dr. Telkes Ilona
Háziorvosi Rendelő
Kaposvár, 48-as Ifjúság u. 72. 10.30-13.00
Bejelentkezés: 82/411-102

Kaposvár:
Somogy Megyei Bőr gyógyászat Osztályos Amb
Kaposvár, Grf. Apponyi A. u. 16. 8-12 óráig
Bejelentkezés telefonon: 82/414-373

A VIZSGÁLAT A FENTI IDŐPONTOKBAN
MINDEN RENDELŐBEN INGYENES

Forrás: Weborvos - Várnai Ágnes
Nyomtatás
hirdetés

Kórházkereső

Kórházindex a Weborvoson keresztül

Már a Weborvoson keresztül is kereshet a minőségi mutatók alapján a kórházak-rendelők adatai között .

hirdetés
hirdetés