Döntés ügyelet ügyben

Közzétéve: 2006. 06. 14. 12:50 -

• 2 perc olvasás

A Legfelsőbb Bíróság (LB) mai döntése szerint teljes munkaidőnek minősül az ügyelet 2004. május 1-étől.

Az LB az ítéletet a szolnoki Hetényi Géza Kórház traumatológusainak ügyében hozta. A testület az európai közösségi normára építette döntését, hozzátéve: az ügyelet díjazásának szabályozása nemzeti hatáskörbe tartozik.

A Legfelsőbb Bíróság az alperes Hetényi Géza Kórház felülvizsgálati kérelmére foglalt állást, amellyel megerősítette a Szolnok megyei bíróság úgynevezett közbenső ítéletét: a munkaidő mértékére előírt normák szempontjából a munkahelyi jelenléttel járó ügyelet idejét – a tényleges munkavégzéstől függetlenül – munkaidőnek kell tekinteni.

Szántai Katalin, a pert elindító 11 szolnoki orvos jogi képviselője az ítélet kihirdetését követően a Weborvos kérdésére azt mondta: az LB az ügyben nem jogegységi döntést hozott, de még azzá is válhat a határozat. A jogász úgy tájékoztatott, hogy az LB döntésének figyelembe vételével a szolnoki megyei bíróság hoz majd ítéletet a traumatológusok ügyeleti díjának mértékéről. Ezzel kapcsolatban Szalai András, az érintett orvosok egyike úgy számolta, hogy esetében körülbelül 1,5 millió forint ügyeleti díjjal maradt el a kórház.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke megjegyezte, hogy a megyei bíróság múlt év októberi ítélete óta a Hetényi Géza Kórház traumatológiai osztályán magasabb ügyeleti díjat fizettek, mint az intézmény egyéb részlegeiben. Ez igazságtalan volt a kórház ügyeleteket szintén ellátó más dolgozóival szemben. Mint mondta, az ügyeletek teljes munkaidővé minősítéséért több pert indítottak már orvosok, de a szolnokiaké az első, amely a Legfelsőbb Bíróságig is eljutott. A MOK elnöke megjegyezte, hogy országszerte több tízezer orvosnak és egészségügyi szakdolgozónak adós az állam ügyeleti díjakkal, melyek rendezését jogszabály-módosítással kellene kezdeni. Éger István szerint a pénzügyi gondok mellett a kifizetéseknek az is akadálya, hogy az erre vonatkozó törvény és kormány-rendelet egymásnak ellentmondó.

Kövess minket!

Legfelsőbb Bíróság munkarend
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek