Kutyákat nevelnek a mozgássérülteknek
Ajtót nyitnak, odaviszik a gazdájuknak a telefont, visszaadják a leejtett tárgyakat, segítenek a mozgáskoordinációban, a kerekesszékbe való be- és kiszállásban, sőt megfelelő feltételek mellett akár önállóan is képesek elintézni kisebb bevásárlást azok a speciálisan képzett kutyák, amelyek a Kutyával az Emberért Alapítvány önkéntes szakembereinek munkája nyomán igazi társaivá válnak a mozgássérült embereknek. Hogyan képesek minderre? Intelligenciájuk és ragaszkodásuk olyan mértékű, ami önállóságot biztosít számukra: elképzelhető például, hogy ha a segítő kutya összeszokik a gazdájával, s megismeri a lakókörnyezetét, rá lehet bízni a bevásárlókosarat is, hogy azzal és a benne lévő listával elmenjen a közeli kisboltba, ahol a beavatott eladó megrakja a kosarat, amit a kutya ezt követően hazavisz.
A praktikus gyakorlati segítségnyújtáson felül nem kevésbé fontos az sem, hogy az állatok csökkentik a mozgássérültekre gyakran jellemző elszigeteltséget: egyrészt feltétel nélküli hűségükkel érzelmi támaszt nyújtanak, másrészt a kutyáért vállalt felelősség növeli a sérült ember önbizalmát, erősíti önbecsülését. A megbízható társ segítőkész jelenléte csökkenti a másoktól való függés, a kiszolgáltatottság érzését. Az egészséges emberekre gyakran jellemző a sérülttel szembeni sajnálkozó, ugyanakkor elzárkózó hozzáállás, amely a vizsgálatok szerint a segítő kutyával közlekedő mozgássérülttel szemben jelentősen megváltozik. A kutya miatt sokkal több pozitív visszajelzés érkezik a beteg felé a külvilágból, s ez nemcsak a sérült ember társas kapcsolatait befolyásolja kedvezően, hanem a kutya jelenléte segít elterelni a figyelmet a sérült vagy beteg ember állapotáról, aki így önmaga is kevésbé kényszerül betegség-központú életet élni.
Önkéntes segítőket várnak
Dr. Gácsi Márta, a Kutyával az Emberért Alapítvány programfelelőse, az ELTE Etológia Tanszékének tudományos főmunkatársa elmondta: 1998 óta képeznek mozgássérült-segítő, 2001 óta pedig úgynevezett terápiás kutyákat, valamint foglalkoznak epilepsziaroham-jelző ebek nevelésével is. Ez idő alatt több kutyafajtával is dolgoztak, mivel az adott sérülés jellegzetességén is múlik az, kinek melyik kutya tud leginkább segíteni: foglalkoznak golden retrieverrel, labradorral, ám vannak akiknek – például felsőtestük sérülése vagy lakáskörülményeik miatt – egy uszkár jelenthet inkább támaszt.
Egy kutya kiképzése több mint egymillió forintba kerül. Nem főállású dolgozók, hanem önkéntesek nevelik a kutyákat, jelenleg is várják ehhez tehetséget és kitartást érző munkatársak, „nevelőszülők" jelentkezését. A nevelésük idején, majd a végleges gazdánál töltött próbaidő alatt (amíg nem tesznek a gazdival közös vizsgát) a civil szervezet gondoskodik a kutyák táplálásáról és állja az állatorvosi kiadásokat, mivel a segítő kutyákat a hazai társadalombiztosítás nem támogatja, a sérültek anyagi helyzete pedig az esetek döntő többségében nem teszi lehetővé azt, hogy felvállalják ezeket a költségeket. A kutyák később is az alapítvány tulajdonában maradnak, ezzel fenntartva maguknak a lehetőséget arra, hogy a tartási körülmények vagy a beteg élethelyzetének megváltozása után is rendelkezhessenek az ebek felett.
A leendő gazdiknak is vizsgázniuk kell
Nemcsak a kutyákat képzik ki, a gazdajelölteknek is bizonyítaniuk kell, hogy alkalmasak a kutyatartásra, képesek társként elfogadni, s akként bánni a négylábúakkal. Ennek érdekében az aspiránsokat meghívják olyan találkozókra, ahol megismerkedhetnek az ebekkel, s pszichológus is elbeszélget velük. A siker, az ember és a kutya számára egyaránt pozitív kapcsolatot jelentő együttélés alapja, hogy a megfelelő kutya a megfelelő gazdához kerüljön. Természetesen vizsgálják az orvosi indokoltságot és a sérült állapotát is: csak olyanoknak adhatnak kutyát, akik gondoskodni tudnak az ellátásukról, tehát például ágyhoz kötött betegnek a segítőkutya nem jó megoldás.
Gácsi Márta úgy látja, a jelenleginél sokkal több mozgássérültnek is lehetne speciálisan kiképzett négylábú segítőtársa, ám ezt a hazai körülmények nagyban gátolják. Az egészségbiztosítási finanszírozás hiányán túl ebben szerepet játszik a mozgássérült emberek izolációja, amelynek hátterében egyrészt a közösségi terek akadálymentesítésének hiánya, másrészt a többségi társadalom negatív viszonyulása és megnyilvánulásai is felfedezhetők. A többi között ez is az oka annak, hogy idehaza sokkal kevésbé részesei a sérült emberek a közösségi életnek mint például egyes nyugat-európai országokban, s maguk a sérültek is a nyitottság helyett inkább a zártság, bezártság irányába mozdulnak el.
