hirdetés
Egészségmagazin / Vissza a rovat főoldalára »

Melanóma-nap 2010.05.03

A legtöbb helyen, például a fővárosban, Szegeden, Székesfehérváron már elfogytak a vizsgálati időpontok.

Az idén is munkanapon, május 3-án hétfőn rendezik meg az európai kezdeményezéshez csatlakozva a Melanóma Napot, hogy így figyelmeztessenek az egyik leggyilkosabb rákfajta megelőzésének lehetőségeire. A (nem minden értelemben) hétköznapi akció jó alkalmat teremthet arra, hogy még több egészségügyi intézmény, bőrgyógyászati gondozó csatlakozhasson a Magyar Dermatológiai Társulat kezdeményezéséhez. Erre úgy tűnik szükség is van, amit az is igazol, hogy a kampány meghirdetése óta eltelt időben a vizsgálati időpontok szinte teljesen elfogytak, (például a fővárosban, Szegeden és Székesfehérváron), május 1-én szombaton már csak néhány településen lehetett bejelentkezni anyajegy-ellenőrzésre, ami sokakban csalódást keltett.

Hirdetés


Akik a szűrésről ezen a napon lemaradnak, azok is tájékozódhatnak a www.melanomanap.hu weboldalon a napveszélyről és megelőzésének módozatairó, a hozzájuk közel eső vizsgálóhelyekről és a 06-40-900-600-as telefonszámon - ha még kapnak időpontot a vizsgálathoz, - regisztrálhatnak is arra. regisztráció szükséges.

Az eddigi rendezvényeken kitöltött kérdőívek tanúsága szerint leginkább a városlakó, közép és felsőfokú végzettségűeket sikerült megszólítani a világnapi üzenettel, ők jelentkeztek legnagyobb számban a szűréseken, de a tavalyi, első alkalommal hétköznapon szervezett akcióban sikerült a kistelepüléseken élőket is elérniük a szűréssel, tanácsokkal, és mind több magánrendelő is csatlakozott az akcióhoz.

Az is kiderült, hogy a melanómától tartók ritkán járnak háziorvoshoz (így ez az ellenőrző pont kiesik), s ha mennek is, az alapellátásban dolgozók 70-80 százaléka nem vizsgálja meg a bőrüket. Kár volna ezért ostorozni a derék alapellátókat (van nekik dolguk éppen elég), hiszen a bőrproblémák gyanújának felvetése, pláne orvoslása nem az ő feladatuk, erre országos szakorvos hálózat áll rendelkezésére azoknak, akik figyelmet fordítanak önmagukra.

 
Az agresszív, hamar áttétet adó, így magas halálozási mutatókkal elborzasztó rákfajta jelentkezése 20-30 éves korban a leggyakoribb, az éppen ennyi idős nők vezetik a betegség halálozási listáját, amiért nem csak a betegség természete okolható, hanem az is, hogy az esetek többségében már a harmadik stádiumában ismerik fel meglétét.

A korán felismert, azaz időben kiszűrt esetekben a melanóma jól gyógyítható, ezt bizonyítja, hogy Ausztráliában, ahol hat-hétszeres a betegség megjelenésének kockázata, így a megelőzésével, felismerésével is törődnek, a halálozás a magyar adatok töredéke, a túlélés 90-93 százalékos. Nálunk évente csaknem kétezer esetben születik új diagnózis és átlagosan 750 esetben végzetes kimenetelű a betegség.

A leégés fizikája, avagy mitől lesz a bőrrák?
Tévhitek, hajlamosító tényezők, jelek és kezelés
Napfény okozta bőrbetegségek, s olyanok, melyeket ront a fény
2010-04-19 :
Forrás: Weborvos - kávé
Javasolja e cikket ismerőseinek is a Google keresőben!

Kapcsolódó cikkek

Tetszik a cikk?

Nyomtatás Cikk küldése e-mailben Hozzászólás a cikkhez
hirdetés
"melanoma szűrés" fórum:
veronika, 2010-05-03 10:26
Kedves Olvasónk! Sajnáljuk, hogy így járt, mi szombaton még tudtunk beszélni élő diszpécserrel, akkor még néhány helyen volt időpont az országban, de nem a nagyvárosokban. A reklámmal nem volt baj, hiszen ezért fogytak el az időpontok, de tény, április elején hirdették meg az akciót és néhány hét alatt valóban elfogytak a lehetőségek. Tovább »
"Melanoma" fórum:
veronika, 2010-04-27 17:34
Kedves Olvasónk, a cikk a május 3-án tartandó Melanóma-napi szűrésekről szól, erre utal a címe: Melanóma-nap, 2010.05.03. Tájékozódhat a mellékelt honlapon, ahol időpontot kérhet a május 3-i vizsgálathoz, vagy keressen fel egy bőrgyógyászatot, ahol világnaptól függetlenül mód van az anyajegy-ellenőrzésre. Tovább »
Ezt már olvasta?

Taps a gyógyszermarketing szigorításának

Tovább lehetne még szigorítani a gyógyszermarketing szabályain - mondta Szócska Miklós.

A nagy beszélgetés: hogyan mondjam el?

A szexualitás sokáig tabuként kezelt, titokzatos, nem illő beszédtémának számított.

Adózniuk kellene a szoláriumozóknak

A szolárium csövek által kibocsájtott ultraibolya fény és a fiatal korban kifejlődő bőrrák között szoros összefüggés figyelhető meg.

Itt a tél

Fagyos tények, tippek, tanácsok

Országos és egyéni felkészülés az extrém hidegre és havazásra.

 

Hogyan frissüljünk fel?

Villámtippek a gyors munkahelyi felfrissüléshez.

 

Tudjon meg többet a szorongásról!

Nem szégyen a tudás, de hasznos.

hirdetés
hirdetés