hirdetés
hirdetés
Egészségpolitika / Vissza a rovat főoldalára »

Jól használhatók az új mentőgépkocsik

Miként a mentés, a mentőszervezet belső utasításainak értelmezése is szakmai feladat.

"A három éves (2007-2010) vásárlási stop után beszerzett valamennyi jármű, így a "B" típusú mentőgépkocsik (melyeket nem eset-rohamkocsiként, hanem alapszintű mentőgépkocsiként használunk) is alkalmasak a feladat ellátására és minden szempontból megfelelnek az Európai Uniós és Magyarországon is érvényes mentőgépkocsi szabványnak, az MSZ EN 1789-nek - szögezte le ismét a tegnap kirobbant polémia kapcsán az Országos mentőszolgírjaálat Kommunikációs Igazgatója.

Hirdetés

Győrfi Pál közleményében azt írja: Az új gépkocsik – mint ahogy erről a kialakításukban részt vevő kivonuló mentőápolók, mentőtisztek, mentőorvosok állítják, és az érintett mentőállomásokon dolgozó bajtársak személyesen is meggyőződhetnek – jól használhatóak, ráadásul a korábbiaknál sokkal felszereltebbek és modernebbek.

Természetesen senki nem „tiltotta meg" a lélegeztetést a szóban forgó járművekben. Az utasítás azt az ismert szakmai elvet idézi, hogy maszkos ballonos lélegeztetésre szoruló beteggel nem szabad haladni, hanem eszközös légútbiztosítást kell végezni (izolálni a légutat), és ezután már a beteg lélegeztetés közben is szállítható. Ez szakmai kérdés, mint ahogy a szóban forgó belső utasítás értelmezése is szakmai feladat - áll a ma kiadott közleményben.

2012-09-06 14:48
Forrás: Weborvos

Tetszik a cikk?

Nyomtatás Cikk küldése e-mailben Hozzászólás a cikkhez
hirdetés
Ezt már olvasta?

OEP: kevesebbet költöttek, több volt a bevétel

A januártól áprilisig tartó időszakot negyvenmilliárd forintos plusszal zárta az E. Alap.

Szakfőorvosok, szakterületi vezetők kerestetnek

Május 25-étől hatályos a jogszabály a szakfelügyeleti rendszer átalakításáról.

Mentők: van botrány vagy nincs?

A mentők szerint megfelelnek az új járművek az előírásoknak, a DK szerint viszont nem.
hirdetés
hirdetés