Pénzelvonás: se szó, se beszéd

Csökkentett finanszírozást kaptak az alapellátást végző orvosok - mondta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Közlése szerint hét forinttal csökkent az úgynevezett kártyapénz, vagyis az eddig egy ellátási pontért járó 163 forint helyett 156 forintot kaptak. Ez összegszerűen nagyjából tízezer forint mínuszt jelent praxisonként havonta, miközben például csak a benzin 14 forinttal nőtt. Problémát jelent a szóban forgó finanszírozás-csökkentés abból a szempontból is, hogy nem differenciál, tehát nem tesz különbséget a nagyvárosi és a kistelepülésen ellátást nyújtó háziorvosok között.
Éger István közlése szerint a háziorvosi kasszát sújtó 1,7 milliárd forintos elvonást a Pénzügyminisztérium a járulékterhek csökkentésével magyarázza.
A kamarai elnök szerint ennek az elvonásnak nincs meg a jogi alapja, ezért levéllel fordult Székely Tamás egészségügyi miniszterhez, hogy mielőbb lépjen a rendkívül előnytelen intézkedés azonnali visszavonása érdekében. Levelében a köztestületi elnök úgy fogalmaz: "számításaink szerint a járulékcsökkentés és a tételes EHO megszűntetése megközelítően sem okoz annyi költségmegtakarítást, amennyi elvonást a praxisok elszenvednek, az effajta ellenérvelés tehát eleve vitatható".
Éger István érthetetlennek nevezte ezt a lépést, hiszen a kormányzat a 2010-es évet az egészségügyi nyerteseként aposztrofálta. Hozzátette azt is, a kamara évek óta jelzi, hogy az alapellátás finanszírozása elégtelen, veszélyeztetve ezzel a betegellátást. A köztestület véleménye szerint a jelenlegi finanszírozás duplájára lenne szükség.
EüM: annyival kaptak kevesebbet a háziorvosok, amennyivel csökkent a járulékteher
Valóban történt csökkenés a háziorvosi finanszírozásban, de a szektorban bevezetendő úgynevezett indikátorrendszer indulása után plusz pénzhez jutnak az alapellátást nyújtó orvosok - reagált Medgyaszai Melinda egészségügyi szakállamtitkár szerdán a Magyar Orvosi Kamara elnökének szavaira.
Medgyaszai Melinda magyarázatként elmondta, szakértői számítások születtek az idei munkáltatói terhek csökkenésének mértékéről, az infláció növekedéséből adódó többletkiadásokról, és ezek egyenlegéből adódott az új finanszírozás. "Ez 1,7 milliárddal csökkenti a kiadását a praxisoknak" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a költségvetésben szerepel plusz kétmilliárd forint a háziorvosi kasszában.
Ehhez a pénzhez azonban nem minden háziorvos jut majd hozzá, hanem az év második felében bevezetendő indikátorrendszer alapján fognak azok az orvosok több forráshoz jutni, akik például kevesebb antibiotikumot írnak fel, vagy a pácienseket különböző egészségügyi szűrésekre küldik. Ez a rendszer - mint mondta - csak bónusz-rendszerként fog működni, tehát az indikátorrendszer alapján "rosszul" teljesítő orvosokat nem fogják finanszírozás-megvonással sújtani.
Megjegyezte, a háziorvosok már teszt üzemmódban ismerik ezt a rendszert, amely május óta "üzemel", és az eddigi jelentések szerint a praxisok fele, nagyjából háromezer az átlag felett teljesít.
Medgyaszai Melinda ehhez hozzátette: a minőségi mutatók rendszeréről jövő héten egyeztetnek a szakmai szervezetekkel, és ezen a megbeszélésen szóba fog kerülni a most problémát okozó alapellátási finanszírozás is.
- "Pénzelvonás" fórum:
- szedlacsek, 2010-01-06 21:36
- Jó lenne tudni, milyen adatbázis alapján állapították meg, hogy éppen 7 Ft-al kell csökkenti. A praxisokban ugyanis a bér és dologi kiadások aránya minden esetben más és más. Nem tesz különbséget a nagyvárosi és kistelepülési körzetek között. Kistelepüléseken jelentős a praxisok közlekedési költsége (házhoz-hívás.) Az üzemanyagok ára csak az adóemelés miatt 14-Ft-al drágult. Egy átlag vidéki praxisban csak ez a tétel havi 2-3000 Ft többletköltséget jelent. A járulékváltozások hatása a praxisom vonatkozásában 500 Ft megtakarítás egy hónapban 2010. évben 2009. II. félévhez viszonyítva. Ehhez képest csak az üzemanyag jövedéki adójának emelése 2000 &#8211 3000 Ft többletkiadást generál. Azért is érthetetlen a PM álláspontja az általuk vélelmezett megtakarítás elvonását illetően, hiszen a járulékcsökkentést 2009-ben épp azzal indokolták, hogy a vállalkozásoknál maradó többletforrások révén munkahelyet lehet teremteni. Ezen praxis megtakarítása &#8211 havi 500 Ft &#8211 1 óra takarítói munkadíjat és közterheit nem fedezi! Tovább »