Székely vs. rezidensek: maradt a patthelyzet

Székely Tamás egészségügyi miniszter és Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke az Egészségügyi Minisztériumban ült asztalhoz, hogy tisztázza a rendeletben foglaltakat, amelyek a szövetség szerint hátrányosan érintik a kezdő orvosokat: többek között kaotikus a pályázati rendszer, három hónappal az államvizsga előtt sem jelent meg, milyen pontrendszerben lehet jelentkezni a vizsgára, és továbbra is úgy látják, a jogszabály kilenc évig egy kórházhoz köti a rezidenseket, továbbá nem készült hatástanulmány a rendelet jövőbeni hatásairól.
A tárca vezetője elöljáróban leszögezte, miniszterként alapvetően tízmillió magyar ember érdekét kell képviselnie, és úgy gondolja, teljes mértékben elvárható a kezdő orvosoktól, hogy azok, akik közpénzből szakvizsgát tettek, legalább annyi ideig dolgozzanak Magyarországon, mint amennyi időre a szakvizsga megszerzéséhez szükség volt. A miniszter a korábbi álláspontját megismételve azt mondta, a rezidensek félreértelmezik a jogszabályt, és nem olyan "tragikus" a helyzet, mint ahogy ők látják.
Kiemelte: azért kellett új kormányrendeletet alkotni, mert a korábban hatályos nem volt jó, azt több szakmai szervezet és a rezidensek is kritizálták. A mostani rendelet azonban bírja a szakmai szervezetek, köztük a Magyar Kórházszövetség pozitív véleményét is.
Székely Tamás felsorolása szerint az új, most hatályos rendeletben a munkáltató már az első évtől kezdve az adott kórház (és nem az egyetem), így a törzsképzés után a fiatal orvos ugyanabban a kórházban folytathatja a munkát. A képzési díjat pedig a teljes képzés idejére fizeti a költségvetés, szemben a korábbi első kétéves büdzséfedezettel. A szakvizsga utáni munkaviszonyra vonatkozó kötelezettségként pedig bekerült, hogy négy évig egy közfinanszírozott intézményben kell dolgozni. Tehát - hangsúlyozta Székely Tamás - szó sincs "röghöz kötésről".
Papp Magor példaként említette, lesznek olyan rezidensek, akik három évnél hosszabb időre szeretnék megszakítani a képzésüket, amellyel kapcsolatban Székely Tamás azt válaszolta, hogy egy jogszabálynak nem a "kivételekről kell szólnia". Ehhez hozzátette, tavaly százan voltak olyanok, akik nem tudták befejezni a képzést. Megjegyezte: valamilyen korlátot szabni kell a képzés megszerzésére.
Papp Magor felvetette, hogy a fiatal orvosok nagyon kevés bérért dolgoznak heti 50-60 órában, amiről Székely Tamás elismerte, hogy általában a közszférában dolgozók bére Magyarországon alacsonyabb az uniós átlagnál. Az államvizsgára jelentkezésre pedig a szakminiszter válasza az volt, hogy a korábbiakhoz képest érdemben nem lesz változás a vizsgára jelentkezés feltételeiben.
A rezidensszövetség elnöke a vitán és a diskurzus utáni sajtótájékoztatón is úgy fogalmazott: nem szabad kísérletezni 1500 fiatal orvossal, a rendeletet vissza kell vonni. Kiemelte, a fiatal orvosok is Magyarországon szeretnének gyógyítani, és minden rendelkezésre álló eszközzel azon lesznek, hogy ez sikerüljön is.
Hozzátette: ha a rendelet marad, a betegek fognak rosszul járni, és továbbra is azon az állásponton vannak, hogy van röghöz kötés, komoly korlátozásokat tartalmaz a jogszabály.
Arra a kérdésre, a kialakult patthelyzet után mi lesz a következő lépés, Papp Magor azt válaszolta, kitartanak azon álláspontjuk mellett, hogy a rendelet elűzi a rezidenseket Magyarországról, de a szövetség tovább fog küzdeni azért, hogy ez ne így legyen. "Mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezt a rendeletet felfüggesszék" - jelentette ki az elnök, hozzátéve, nem a régi rendeletet kívánják vissza, hanem egy újat és jobbat szeretnének. A "hogyan továbbról" azonban a rezidens szövetség elnökségével kell döntést hozni.
Arra a felvetésre, hogy néhány hónapon belül feltehetően kormányváltás lesz, és miért nem a nagy valószínűséggel nyertes politikai erővel próbálnak egyezkedni, Papp Magor úgy felelt, az idő rövid, nem tudnak hónapokat várni.
Úgy vélte, a miniszter lesöpri az asztalról a fiatal orvosok döntő többségének véleményét, illetve azt a jognyilatkozatot, hogy nem lépnek be a szakképzésbe. Ha ez így történik - mondta Papp Magor - az a tárcavezető felelőssége lesz.
*************
A FAKOOSZ elnöksége állásfoglalást juttatott el szerkesztőségünkhöz a rezidensek helyzetével kapcsolatban.
Eszerint az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségét aggodalommal tölti el, hogy napjainkra gyakorlatilag megszűnt Magyarországon az orvos-utánpótlás. A jelenlegi jogszabályok lehetetlenné teszik ezen probléma megoldását. Ezért támogatják a rezidensszövetség lépéseit, amelyeket az orvos-elvándorlás, a pályaelhagyás megakadályozása, a képzési feltételek javítása érdekében tesz a szervezet.
Szükségesnek tartják az állampolgárok egészségügyi ellátását – különösen a kistelepüléseken és a hátrányos helyzetű térségekben - alapjaiban veszélyeztető helyzet kialakulása megelőzése érdekében a szakorvosok, szakorvosjelöltek egzisztenciális helyzetének azonnali javítását, a képzési körülmények felülvizsgálatát.
A szabad munkavállalást korlátozó intézkedések visszavonását követően a FAKOOSZ szerint elengedhetetlen új megoldások kidolgozása és alkalmazása az orvosi és egészségügyi szakdolgozói életpálya európai uniós színvonalon történő biztosítására.
Kapcsolódó cikkek
- "rezidensrendelet-orvoselvándor" fórum:
- nagymajor, 2010-03-20 07:18
- - Az orvoselvándorlást- az EU-n belül és kivül is, megakadályozni nem lehet és nem is lenne egészséges, hiszen a széles néprétegek migrációját sem lehet megakadályozni világszerte semmilyen törvényekkel és szögesdrótokkal. Az orvos-és értelmiségi migrációnak nemcsak anyagi, hanem sokkal mélyebb okai is vannak, tehát azokat még tízszeres jövedelem-béremeléssel sem lehet/ne. Egy olyan szegény államnak, mint a mienk, inkább azon kellene elgondolkoznia,hogy mennyi az a minimális értelmiségi- orvos-is- akit képeznie érdemes, hiszen megfelelő munkafeltételek mellett az utánpótlás biztosított lesz mindig a nálunk is szegényebb országokból. Miért bújunk mindig az ujjunk mögé?!- néézünk szét egy kicsit valóban a világban!- és akkor látjuk, hogy a nálunk okosabbak és gazdagabbak is ezt teszik. Tovább »
- "Marad a patthelyzet." fórum:
- xray, 2010-03-21 17:16
- Ritka kivétel, de a Miniszterrel vagyok egyvéleményen. Nem az orvosvándorlás megakadályozásáról van szó, kedves leendő szakorvosok.Hanem arról, hogy aki 4 év alatt szerez szakvizsgát, az 4 éves tanulmányi szerződést köt a Magyar Állammal. Ha nem akar itt dolgozni, (tudom kevés a jövedelem az eü.ben már kb. 20 éve, de akkor sem volt másként amikor jelentkezett az egyetemi alapképzésre) fizesse vissza a 4 éves képzés díját. Keves Rezdensek nem kell ködösíteni csak a szakképzésről van szó! Egyébként csak megjegyzem ez szakdolgozói körben már évek óta, - ha emlékezetem nem csal- 20 éve így müködik és senki sem protestált érte! Őket még ráadásul tanulmányi szerződésük intézetükhőz is kötötte.Volt akinek 2-, és volt akinek 3 éves szerződése volt, beiskolázásakor tudomásul vette, hogy vagy marad, vagy időarányosan, amennyit nem tölt le visszafizeti a képzését. Tovább »