hirdetés
  • Fulókércs-
    2010-06-26 03:09

    Fulókércs Polgármestere nyilatkozik? Akkor olvassák kérem el a következőket és itéljék meg mien polgármester is Ő valójában! Zoltai László Polgármester Valóban A Lakosságáért van, vagy csak Magáért??? A településünk BAZ-megye északkeleti részén a Cserehát dombság völgyében helyezkedik el, ami azt jelenti, hogy szinte a külvilágtól elzárván szegényes környezetben éldegélünk, mivel a munkanélküliség aránya nagyon magos, ezért a halmozottan hátrányos helyzetű települések közt tartják nyilván. Fulókércs településen 2006 évi választásokon nagyon nagyot fordult a helyzet, mivel a település Polgármestere lett Zoltai László Úr, de ekkor még a lakosság nem tudta, hogy milyen ember valójában is Ő. Mikor ide került Budapestről polgármesternek, akkor hímezett - hámozott, gondos volt a lakossággal, segítő kész embernek ismertetett meg, míg hatalomra nem jutott (Polgármester lett). Annyira, a fölfordította itt a megszokott falusi rendet, hogy nem csak az embereket fordítsa egymás ellen, ha nem a falut is sikerült neki csődbe vinni, igazságtalan, néha szerintem saját földjére hajtsa a vizet, hogy az ő állománya gyaporodjék, a másiké pedig a szárazságban pusztuljék. Hogy ezt miért is mondom? A következő rá, a magyarázat: A Honvédelmi Minisztérium jóvoltából a Kalocsa-i katonai bázisról a településünket is részesítették katonai szállítmányban, ami tartalmazott cipőket, egyenruhákat, kályhákat, televíziókat, és még sok minden más dolgokat is, amit ingyen kellett volna szétosztania a településen élők részére. De ez nem így lett, mert anyagiakért értékesítette a lakosság részére, mely tartalmazott példaként a tételekben a következő összegeket: • Színes televízió 1 db 5000 Ft; Egy darabsurranó 1500 Ft; 1 db dobkályha 300 Ft; Egy darab cipő 1500 Ft. És számos más ruhaneműk, amiket elértékesített a település szegény rászorult lakóinak, amit ingyen kellett volna szétosztania. Más településekre is értékesítette a Polgármester úr a falunak adott adományt (például Szalaszendre egy „Muri” becenevezett fiatalembernek 15000 forintig, Pusztaradványba és más településekre is) . Vajon miért nincs igazság? Vajon az ilyen dolgokat miért nem veszi észre senki? Ki az aki Őszintén fölfigyelne már az ilyen kis döbrögi törvényekkel működő emberekre?

  • nera0404
    2009-01-28 09:20

    Bizonyára van olyan csecsemő aki sérülten jön a világra, s erről a szülei sem tehetnek. Sajnos viszont a legtöbb sérült gyermek születésében a szülei életvitele játszik szerepet.Nagyon sok kismamát lehet látni,hogy még közvetlen szülés előtt is cigarettázik, s ha rajta múlna, még szülés közben is rágyújtana. alig hogy megszül rögtön kimegy dohányozni, nem törődve azzal, hogy az eddig méhében fejlődő magzatot esetleg mennyire károsította, s a szoptatás alatt a szervezetében felszaporodott nikotin tovább károsítja a magzatot.Vannak emberek, akik semmit nem hajlandók megtenni gyermekük érdekében, nem hajlandók lemondani a számukra kellemes dolgokról.Az a baj, hogy az állam egyes emberek felelőtlenségéből adódott problémák megoldását átvállalja. Beteg gyermek születése esetén alapos vizsgálatnak kell alávenni a szülőket, kitérve az életmódra stb.