hirdetés
  • Szoror
    2009-08-31 23:01

    Együtt érzek. Földesúr-Polgármesterünk van. Köszönöm,hogy megosztotta velünk a problémáját.

  • KozmaBT
    2009-08-31 16:06

    Hozzá kell tenni azt is,hogy a bolhói lakosok és az önkormányzat saját elhatározásuk alapján döntött úgy,hogy velem tart az új praxisba.Ezt minden módon igyekezett megakadályozni Péter István.Kijelentette,hogy akkor vigyék az iskolásaikat is,ahova akarják.Sőt még a bolhói önkormányzat által beadott két iskolafelújítási többmilliós pályázatot is meghiúsított,mondván minek Bolhóra alsótagozat.Ennek folyományaként Bolhó úgy döntött,hogy az iskolásaikat is elviszik Babócsáról Barcsra.Ennek is én lennék az oka? Dr Kozma Magdolna

  • KozmaBT
    2009-08-31 13:20

    Dr Kozma Magdolna vagyok,az állítólagos"birodalomépítő" háziorvos.Péter István Babócsa polgármestere nem kevés valótlanságot állít a 2008.10.09.-én megjelent nyilatkozatában.Az igaz,hogy négy településen dolgozom,de házam egyik helyen sincs,és ha kényelmi szempontok vezéreltek volna,akkor olyan praxist választok a sok üres közül,ahol csak egy településen kell dolgozni,és nem utazgatni egész nap egyik faluból a másikba.Emellett még a kézigyógyszertárral is plusz terhet vállalni.Abban,hogy a babócsai praxist elhagytam,nem kis része volt a Péter István vezette önkormányzat hozzáállásának.14 évig voltam vállalkozó háziorvos Babócsán 1200 fős praxisban(tehát anyagilag nem "túlfinanszírozott" körzetben!)Az önkormányzat soha egyetlen fillérrel nem támogatott, sőt fizethettem iparűzési adót.Még tisztasági meszelést sem csináltak,saját pénzemből festettem ki és vettem új bútort,EKG-t és egyéb szükséges felszereléseket. Amikor szóvá tettem a polgármesternek,hogy az asztalom,székem alatt a linóleum rongyosra szakadt,cseréljék járólapra,akkor azt mondta nincs rá fedezet.Éppen szeptember eleje lévén,mondtam,hogy befizettük (mindkét háziorvos) az iparűzési adót,legalább azt forgassák vissza,erre azt mondta,hogy az MÁSRA KELL!!!Ezek után döntöttem úgy,hogy Vízvárra jövök,ahol legalább értékelik a háziorvost,mivel évekig nem volt háziorvosuk.