hirdetés
  • monte
    2009-11-12 14:27
    Előzmény: Évica

    Még annyit: nyilvánvalóan tapasztalatok és statisztika alapján mondja a szerző, hogy oltani kell! Ma már mindent, még a tudományos véleményeket is megcáfolja bárki és ez nem vezet jóra. Bízni kell a szakemberekben, nem megvárni egy csomó halálesetet.

  • monte
    2009-11-12 14:24
    Előzmény: Évica

    Régen sem várták meg. Ha megvárták volna, még több iskolát kellene bezárni a járvány miatt és még több ember lenne kitéve a vírusnak. Mire a védettség kialakul, 2 hét telik el. Addig tarol a járvány! Nem jobb előre felkészülni? Mindenki annyira, de annyira okos ebben az ügyben! Nem kötelező az oltás! Bár egy, a többi emberre is tekintettel levő ember beolttatja magát. Engem már az elsők között beoltottak és a világon semmi bajom nem lett tőle egy kis fáradtságérzésen kívül. Konkrétan: annyira aludtam, mint még soha. Ma az üzletben a nyakamba köhögött a hátam mögött álló, minden folyt belőle, még a nyála is. Fiatal volt. Igen levertnek látszott. Kulturált ember ilyenkor nem megy oda, ahol sok ember van. Nagyon örültem, hogy be vagyok oltva mindkét influenza ellen. Nagyon nem kívánom az embertársaimnak azt, ami pl. a spanyolnátha idején volt. Egy rokonomat is csak nagy nehézségek árán tudták megmenteni, pedig akkor még nem köhögtek szándékosan a többi ember arcába.

  • Évica
    2009-10-15 09:39
    Előzmény: uj

    Balogh Sándor jövőbe látó? Nem csak azt látja, hogy sok beteg lesz, hanem azt is tudja mibe fognak megbetegedni, és véletlenül van eladó ellenszérum. Csak nagy a tudomány. Régen megvárták amíg a járvány felütötte a fejét.

  • uj
    2009-10-14 22:01

    Nagyon elhallgatott a rizikó az oltást illetően. Intenzív körültekintéssel kell az orvosnak nekiállni a beteget vagy veszélyeztettet felbecsülni az oltás mellékhatási tragédiáját illetően. Elvárandó a kiszűrése azoknak akik ennek kivannak téve. Van lista mik azok a kondiciók amiket figyelembe kell venni és különössen odafigyelni! E téren is emberéletekről van szó nem csak az influenza miatt.-