hirdetés
  • Nicephor
    2011-01-09 19:59
    Előzmény: honagi

    A gyógyszerek ára csökkent. Igaz, hogy nem sokat, de ez is valami. 84 új készítmény kap TB támogatást, 24 készítmény ára jelentősen csökken, drágulás nem lesz. 34 készítmény kap egészségügyi jogcímhez kötött új támogatást. Ezek tények, nézzen utána a pharmindex.hu honlapon! -- A többivel kapcsolatban pedig az alábbiakat válaszolom: Az orvosok dolgoznak, szenvednek, izzadnak, lóg a nyelvük, próbálják rendbe hozni azt, amit korábbi főnökeik elrontottak. Maga meg csak áll a pálya szélén gúnyolódik, mondván: Haha, ezeknek nem is így kéne a nyelvét lógatni! – Egyébként ma már nem is vagyunk kilátástalan helyzetben. 2007-ben és azóta abban voltunk, én emlékszem. És rajtunk is múlt, hogy nem maradtunk a benne. –- Mindenki azért vállalja a felelősséget, amit elkövetett! Tudják milyen szabályok szerint évülnek el a bűntettek? A kicsik hamar, a nagyok sok év alatt, a legsúlyosabbak sohasem. Emberek haltak meg amiatt, hogy Molnár Lajos és Horváth Ágnes így beszélt és így intézkedett: Az egészségügy tele van pénzzel! Annak nem adni kell, hanem onnan kell elvonni! – Megkérdem: akkor miért nem tiltakozott, amikor ez történt? – A lázadozás ideje lejárt. Ha ebben a vezetésben nem bízik, miért bízott az előzőben?

  • honagi
    2011-01-09 13:39
    Előzmény: Nicephor

    A gyógyszerek megfizethetetlenek egy kisnyugdíjasnak vagy egy munkanélkülinek.A vizitdíj csak egy csepp a tengerben, az emberek életét nem ez nyomorította meg.Nem engednek el orvost???!Lasszóval fogják őket,mert menekülnek külföldre.Nesze neked életpálya modell! Lehet, hogy baljós árny vagyok,de ebben a vezetésben sem bízom.Nekem a nagyszerű 16% adóval(ami valójában 20%!)kevesebb lesz a fizetésem.6-8 éve is ennyit kerestem, azóta hová mentek az árak?Irigylem az optimizmusát.Vagy csak elvakult, netán homokba dugta a fejét?

  • Nicephor
    2011-01-08 18:41
    Előzmény: honagi

    Qkac és honagi, magukról egy film kapta a címét. Maguk a Baljós árnyak. Mert én meg magukra mutogatok. Ilyen emberekből állt a múlt rendszer. Nem veszik észre, hogy csökkent a gyógyszerek ára. Nem veszik észre, hogy már régen nincs vizitdíj. Nem veszik észre, hogy rövidülnek a várólisták. Nem veszik észre, hogy fejlesztik a kórházakat. Orvosokat nem bocsátanak el, stb. -- Adok egy jó tanácsot: ne olvassák a Népszavát és a Népszabadságot! Minden hírt onnan szerezzenek be, ahonnan kell. De jó lenne, ha elfelejthetnénk már a tolvaj minisztereket! De az egészségügy kifosztását nem szabad elfelejtenünk! Amíg az SZDSZ-es miniszterek meg nem fizetik az általuk okozott kárt, addig nincs megbocsátás.

  • honagi
    2011-01-08 15:00
    Előzmény: Nicephor

    Úgy legyen!Bár én eddig csak káoszt és elhibázott döntéseket látok, és elegem van a hátramutogatásból!Tény,hogy az egészségügy ebben a kormányzatban sem kap semmit.És ha megvalósul a tervezett kórházholding, akkor lesznek ismét bezárások és elbocsátások.Akkor kire mutogatnak? Most már az elkövetkező életemben mindig ezt fogom hallgatni, hogy azért vagyok kilátástalan helyzetben, mert mások elrontották? Egyik kutya, másik eb!

  • Nicephor
    2011-01-07 15:12
    Előzmény: Qkac

    Nem baj! Akkor is gratulálunk a palesztin pszichiáter sikerének. Reméljük, hogy hamarosan a magyar egészségügy szervezői és felelős vezetői is feltárják az elmúlt évek bűneit, és elkezdődik a bűnelkövetők felelősségre vonásával párhuzamosan a károk kijavítása. Ez utóbbi már elkezdődött. Qkac, csak figyelje a híreket, semmi se kerülje el a figyelmét, mert nagyon csalódni fog az új vezetésben! Ezt megmondom előre. Mégpedig KELLEMESEN fog csalódni.

  • Nicephor
    2011-01-04 15:30

    Nos, ez a 66 éves Ejjád esz-Szarrádzs nevezetű palesztin pszichiáter Alexandriában és Londonban tanult, de további tapasztalatait megszerezhette volna akár itt Magyarországon is. Felfedte az elnyomás romboló hatását a mentális egészségére, ezen kívül megmutatta a kapcsolatokat az elszigeteltség, a tehetetlenség érzése, a reménytelenség és az erőszak között. Olyan következtetéseket tudott levonni tapasztalataiból, mintha csak a gyurcsány-korszakot tanulmányozta volna kis hazánkban az utóbbi években. Itt, ahol kórházakat zártak be, orvosokat bocsátottak el, bezárták az OPNI-t, hogy utcára kerültek a csavargásra is hajlamos elmebetegek, akik könnyen válhattak bűnözőkké is. A reménytelenség és erőszak hatását mi is átéltük. Jó volna elolvasni közleményeit, esetleg könyveit, hogy mi is tanulhassunk belőlük. A hatóság által elkövetett erőszakot és bűnöket 2004 és 2010 között mi is átéltük. Mindazt, amit az MSZP-(SZDSZ) kormány által fémjelzett hatóságok teljesen figyelmen kívül hagytak.