hirdetés
Webpatikus patikakereső Gyógybolt.hu
hirdetés
Gyógyszerpiac / Vissza a rovat főoldalára »

A gyógyszeriparban is gond a kutatás-fejlesztés

2007-ben csupán 3,3 százalékkal nőtt a kutatás-fejlesztésre fordítható pénz.

Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke a Központi Statisztikai Hivatalnak a 2007-es év kutatás-fejlesztési adatait bemutató jelentésére reagálva elmondta, a számok és a mindennapi gyakorlat is azt igazolja, hogy nagyon nagy a baj a hazai innovációval. A 2005-2006-os, évi tíz százalékot meghaladó fejlődéshez képest 2007-ben csupán 3,3 százalékkal bűvül a kutatás-fejlesztésre fordítható összeg. A ráfordítás értéke 245,7 milliárd forintot tett ki, a GDP-hez viszonyított aránya azonban egy százalékról 0,9 százalékra mérséklődött.

Hirdetés

A visszaesés alapvetően a költségvetési szervezetek és a felsőoktatási kutatóhelyek ráfordításainak csökkenéséből adódott, hiszen a cégek 7,7 százalékkal több pénzt költöttek erre a területre, mint egy évvel korábban. A kutatóhelyek száma két százalékkal nőtt, ugyanakkor a kutatói összlétszám 1,8 százalékkal csökkent. Azaz több helyen kevesebben dolgoztak tavaly.

A Magyar Innovációs Szövetséget irányító Szabó Gábor szerint hatalmas problémát jelent, hogy csökken a kutatással foglalkozók száma. Egyre csökken a szabadalmak száma. 2007-ben 791 nemzeti úton tett szabadalmi bejelentés született - 14,4 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Szabó szerint „azt hisszük, hogy erős a gyógyszeripari fejlesztésünk. A KSH adatai mást mutatnak. A gyógyszeripar és a biotechnológia területén 2007-ben 124 bejelentés született - ez csupán az előző évi mennyiség 66 százaléka".

2008-09-29 :
Forrás: Népszabadság

Tetszik a cikk?

Nyomtatás Cikk küldése e-mailben Hozzászólás a cikkhez
hirdetés
Ezt már olvasta?

Havazás: listák az akut ellátásra szoruló betegekről

A művesekezelésben részesülőkről és a szülés előtt álló nőkről készítettek a megyékben listát.

Gyógyszerbe ágyazzák a marihuánát

Marihuána alapú gyógyszerek lesznek hozzáférhetőek Csehországban.

Uniós pénzek innovációra

Október 13-ig lehet pályázni a magyar gazdaság versenyképessége szempontjából rendkívül fontos vállalati innováció támogatására.

Egészségmagazin

Hogyan frissüljünk fel?

Villámtippek a gyors munkahelyi felfrissüléshez.

Egészségmagazin

Tudjon meg többet a szorongásról!

Nem szégyen a tudás, de hasznos.

hirdetés
hirdetés