hirdetés
hirdetés
Hírek / Vissza a rovat főoldalára »

Fidesz: feudális viszonyok vannak az egészségügyben

A Fidesz szerint a kormányzat visszahozta a feudális viszonyokat az egészségügyben.

Pesti Imre, az ellenzéki párt képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a feudalizmusban szokásos lakhelyelhagyási tilalom lép életbe azzal, hogy kilenc évre egy kórházhoz kötik a fiatal orvosokat. A fiatalok Magyarországon szeretnének dolgozni, ám például e miatt a rendelet miatt egyre több végzős orvos hagyja majd el az országot. Így az itt kiképzett orvosok Nyugat-Európában fognak dolgozni, a magyar betegek pedig ellátás nélkül maradnak - mondta a fideszes szakpolitikus.

Hirdetés

Kérdésre közölte: körülbelül bruttó 60 milliárd forintba kerülne a rezidensek bérének emelése, de figyelembe véve, hogy a fiatalok költeni fognak, áfát fizetnek majd, tehát egyfajta gazdaságélénkítő hatása lenne a fizetésemelésnek, akkor látható: Magyarország számára ez mindössze néhány milliárd forintba kerülne. "Ennyit megér, hogy a drága pénzen kiképzett magyar orvosok itthon maradjanak" - jegyezte meg.

A Magyar Rezidens Szövetség mint a magyarországi szakorvosjelöltek és fiatal orvosok érdekvédelmi szervezete csütörtök délután A fiatal orvosok üzenete a társadalomnak című performansszal fordul a nyilvánossághoz, hogy felhívja a figyelmet a fiatal orvosok körülményeire.

Pesti Imre tájékoztatóján úgy vélekedett, a kormány káros és romboló egészségpolitikájának eredményeképpen az egészségügy valamennyi ágazata és a hozzá kapcsolódó kiszolgáló és beszállító szféra is válságba került. "Az egészségügy csődje a magyar gazdaság csődjéhez vezet" - jelentette ki.

Szerinte a kormányzat és az egészségügyi vezetés körül morális válság is kialakult. Példaként említette, hogy most, a kórházakkal megkötött, a finanszírozásról szóló szerződés végrehajtásánál kiderült: a kórházaktól olyan mértékben vontak el forrást, hogy a megkapott 4,5 milliárd forintot az elkövetkező két hónapban visszavonják tőlük.

Az új finanszírozási rendszert a kórházak nem tudják túlélni - hangsúlyozta az ellenzéki képviselő.

A Magyar Kórházszövetség elnökének levelére utalva Pesti Imre azt mondta, a jelenlegi finanszírozás mellett az egészségügy bármelyik nap összeomolhat. A Népszava csütörtöki számban Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke közölte: levélben kérte az egészségügyi minisztert, hogy a decemberre ígért 6 milliárd forintot a hónap elején és ne a közepén utalják az intézményeknek. Javaslatát azzal indokolta, hogy az alulfinanszírozás miatt a kórházak komoly problémák elé néznek már novemberben is.

2009-11-12 :
Forrás: MTI

hirdetés
Ezt már olvasta?

Széll Kálmán mellett Semmelweis nem rúg labdába

Csehák: A második miniszterség olyan, mint a második házasság: a remény győzelme a tapasztalat felett.

HIV/AIDS: orvostovábbképzés Budapesten

Határon túli magyar orvosoknak tartanak továbbképzést a HIV- és AIDS-betegek gondozásáról.

Itthon maradásukért tüntetnek a fiatal orvosok

A fiatal orvosokra tiszta lappal állnak a pályájuk elején, azonban nemhogy jövőjük, de lassan jelenük sincs.

Egészségmagazin

Láthatatlan, ám tökéletes megoldás

Félt színpadra lépni, mert mi történik, ha véletlenül elcseppen…

Minőségi egészségbiztosítás

Egészség csak 1 van!

Minőségi egészségügyi ellátás várólisták és hálapénz nélkül? Hogyan lehetséges ez?

1,5 milliós állami támogatás

Már csak 1 hónap!

Május 31-ig vehetik igénybe a házi- és fogorvosok a 1,5 milliós állami támogatást.

hirdetés
hirdetés