Elhúzódó ügyek Kiskunhalason

Közzétéve: 2011. 06. 27. 07:43 -

• 1 perc olvasás

Holnap folytatódik a kiskunhalasi városi bíróságon a három, kezeiteket bántalmazó, zsaroló, betegekkel fajtalankodó pszichiátriai ápoló pere.

Weborvos Archívum

Holnap folytatódik a kiskunhalasi városi bíróságon a három, kezeiteket bántalmazó, zsaroló, betegekkel fajtalankodó pszichiátriai ápoló pere. Információk szerint másnap, 29-én hallgatják meg az egyik koronatanút, a két ápolónő közül azt, aki feljelentést tett kollégái ellen az ügyészségen. A perben legkorábban ősszel születhet elsőfokú ítélet.

Ismeretes: 2010 januárjában két ápolónő feljelentése nyomán indult nyomozás a kiskunhalasi pszichiátrián, így derült fény a kezeltek bántalmazására. - Mindhárom ügyben további tanúk meghallgatása szükséges és több szakértői jelentés eredményét is várjuk még, ezért egyelőre nem tudható, mikor fejeződnek be a nyomozások - utalt Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azokra a további eljárásokra, amelyek a pszichiátrián történt visszaélések miatt indultak.

A megyei főkapitányság vesztegetés miatt is nyomoz tavaly ősz óta, míg egy eljárás a kiskunhalasi kórház feljelentése alapján folyik, ugyanis a pszichiátriáról a közelmúltban kéztöréssel szállítottak be egy beteget; a rendőrség súlyos testi sértés gyanúja miatt vizsgálódik.

Kövess minket!

Kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthona
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek