hirdetés
Véradások országszerte
hirdetés
Regionális hírek / Vissza a rovat főoldalára »

Érszűkület: amputáció és halál öt éven belül?

Szívinfarktus, szélütés, végtagamputáció kockázatát vállalják azok, akik nem törődnek érszűkületükkel.

A Magyar Hypertonia Társaság pénteken szegedi szakembereknek tartott továbbképzést az érszűkületről és a betegség szűréséről. A 2007 tavaszán indított ÉRV – Ereink Védelmében programjának célja, hogy felhívja a figyelmet az érszűkület veszélyeire: az érszűkületes betegeknél kétszer nagyobb az esély a szívinfarktus vagy szélütés bekövetkezésére, a betegség túl kései felismerése akár amputációhoz is vezethet. Elrettentő tapasztalat, hogy 2005-ben több végtagamputáció történt, mint az érműködést helyreállító alsóvégtagi rekonstrukciós műtét. A statisztikai adatok szerint az érszűkületes betegek közel egyharmada öt éven belül valamely szív-érrendszeri okból – például szívinfarktus vagy agyvérzés – meghal. A betegség felismerését nehezíti, hogy sokáig tünetmentes maradhat, ebben a stádiumban pedig csak szűrővizsgálattal mutatható ki.

Hirdetés

A program során az úgynevezett boka/kar index meghatározásával állapítják meg az érszűkületet. Ez egy egyszerű, fájdalommentes, semmilyen beavatkozással nem járó műszeres vizsgálat: amennyiben az alsó végtagon mért vérnyomás alacsonyabb, az érszűkület diagnosztizálható. Az indexet úgy számítják ki, hogy a mért adatokat elosztják egymással: az eredmény akkor jó, ha az érték 1,0 és 1,3 között mozog.

Szegeden például a II. sz. Belgyógyászati Klinika kardiológiai központjában van lehetőség a boka/kar index megállapítására. A mérés mellett a kezelőorvos felméri az általános szív- és érrendszeri kockázatot is. Az eredmények, a kockázati tényezők értékelése alapján látják el tanácsokkal a szűrésen résztevőket, akiket kategóriákba sorolnak: legjobb esetben azt kérik, hogy legközelebb 5 év múlva jelenjen meg kontrollon. Ha rosszabbak a kapott értékek, akkor a vizsgálatot követően 1 éven belül aktuális az újabb ellenőrzés, súlyosabb esetekben pedig értani, érsebészeti vizsgálatra utalják a beteget.

A perifériás érbetegség az általános érelmeszesedés egyik megjelenési formája. E betegségben az érszűkület leginkább az alsó végtag verőereiben lép fel. A romló alsóvégtagi keringés leggyakoribb, már érezhető panasza a járáskor a vádliban vagy a combban fellépő görcs, fáradtság- vagy nehézségérzet és fájdalom, ami pihenéskor rövid idő alatt megszűnik.

Magyarországon az érszűkület összesen mintegy 400 ezer embert érint, gyakorisága – a hosszú tünetmentes időszak után – 50 éves kor felett jelentősen nő, ebben a korosztályban már csaknem minden ötödik ember érintett. Fokozottan veszélyeztetettek, akik dohányoznak, magas a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk, cukorbetegek, illetve – mint a legtöbb kardiovaszkuláris betegségnél – itt is nagyobb a kockázat, ha a családban gyakran fordul elő érbetegség. A legújabb kutatások arra is felhívták a figyelmet, hogy az érszűkületes beteg számára nem feltétlenül az alapbetegsége, hanem a gyakran egyidejűleg már meglévő, de még tünetmentes koszorúér- vagy agyérbetegség hordozza a legnagyobb veszélyt.

A Magyar Hypertonia Társaság rendezvénysorozatának részeként figyelmet fordítanak a háziorvosok mellett dolgozó nővérek és asszisztensek képzésére is, akik számára a részvétel továbbképzésnek számít. A szakmai program mellett a szervezők szintén nagy hangsúlyt fektetnek a laikusok tájékoztatására, hiszen a lakosság egészségtudatossága és együttműködése nélkül a továbbképzések kevésbé lehetnek hatékonyak. Az érdeklődők minden, a perifériás érbetegséggel, a boka/kar index méréssel, vagy a programsorozattal kapcsolatos tudnivalót megtalálhatnak a www.ervprogram.hu címen elérhető honlapon, valamint felvilágosítást kaphatnak a helyi tarifával hívható 40/918-020-as telefonszámon is.

2007-09-15 :
Forrás: Weborvos - B. P. L.

Tetszik a cikk?

Nyomtatás Cikk küldése e-mailben Hozzászólás a cikkhez
hirdetés
Ezt már olvasta?

Kik lettek az év orvosai?

Kiosztották az Astellas-díjat: öten kaptak közönségdíjat, öten szakmai díjat.

Tömegverekedés a szülészeti klinika előtt

Verekedés a SOTE I. számú szülészeti klinikáján - négy embert előállított a rendőrség.

Elkerülhető az amputáció!

Tünetmentes érszűkületesek után indul országos nyomozás, akit megtalálnak, nagyobb eséllyel marad életben.

Itt a tél

Fagyos tények, tippek, tanácsok

Országos és egyéni felkészülés az extrém hidegre és havazásra.

Egészségmagazin

Hogyan frissüljünk fel?

Villámtippek a gyors munkahelyi felfrissüléshez.

Egészségmagazin

Tudjon meg többet a szorongásról!

Nem szégyen a tudás, de hasznos.

hirdetés