Minden, amit Takács Péter elárult a Takács-éráról Lapszemle 2024.05.13 Nem tervez kórházbezárást, és ha a Magyar Orvosi Kamara kezdeményezi, az egészségügyi államtitkárság nyitott az orvosi bértábla felülvizsgálatára.
Nem sikerült megnyugtatni az ágazatot a kórházszövetség kongresszusán Lapszemle 2024.05.13 Még legalább egy évig biztosan nem igazítják hozzá a gyógyításért járó közfinanszírozást a költségekhez, mint történet ez utoljára 2018-ban.
JIR, DER, JTR, BCS – a transzparens betegirányítási rendszer mozaikszavai Lapszemle 2024.05.13 Idén júliustól újabb 101 intézmény szakaszos csatlakozását tervezik a Járóbeteg Irányítási Rendszerhez.
Tízmillió forintot gyűjtöttek pluszban a nagyatádiak a kórházuknak Lapszemle 2024.05.13 Több mint 10 millió forinttal egészítették ki a nagyatádiak azt az alapot, amit a Richter adományozott a városi kórház számára az egészségnapon.
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik Aktuális A pályázat célja, hogy hozzájáruljon az egészségügyi dolgozók fizikai és lelki egészségének, egészségtudatos magatartásának erősítéséhez.
Szakorvosokat keres a TritonLife sátoraljaújhelyi dialízis központja Álláslehetőség Kollégákat keresünk a sátoraljaújhelyi dialízis központunkba, teljes vagy rész munkaidőben, munkaviszonyban vagy megbízási/vállalkozói jogviszonyban.
Osztályvezető főorvost keres a Parádfürdői Állami Kórház Álláspályázat A Parádfürdői Állami Kórház felvételt hirdet osztályvezető főorvos állás betöltésére.
CT-operátort keres a Dél-budai Egészségügyi Szolgálat Álláspályázat A Dél-budai Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft. CT-operátor kollégát keres teljes munkaidős foglalkoztatással.
Tíz éve került a PET CT-vel a világ élvonalába a kaposvári egészségügy Lapszemle 2024.05.13 A betegek PET MR-hez való hozzáférését biztosító NEAK finanszírozása sajnos még várat magára.
Csaknem 60 ezer esetet láttak el egy év alatt a Csongrád megyei mentők Lapszemle 2024.05.13 Két mentőállomáson végeztek felújítási munkálatokat és már egy új, szegedi mentőállomás építéséről is elindult a gondolkodás.
Gluténérzékeny gyermekek Kecskeméten: megvannak az első eredmények Lapszemle 2024.05.13 A felmérés edigi eredményei azt mutatják, hogy az országos átlagnál nagyobb a lisztérzékeny gyermekek aránya Kecskeméten.
Romániában megnyílt az első közösségi finanszírozásból épült kórház Lapszemle 2024.05.13 Az új létesítmény „pofon azoknak a politikusoknak, akik nem akartak és nem tudtak tenni semmit az egészségügyért ebben az országban”.
Két hónappal a műtét után meghalt, aki elsőként kapott sertésvesét Lapszemle 2024.05.13 Sertésszerveket már korábban transzplantáltak emberi szervezetbe: ketten is kaptak sertésszívet, de pár héttel a beavatkozás után mindkét páciens meghalt.
Koronavírus emlékművet állítanának Sopronban Lapszemle 2024.05.13 A kérdőívre adott válaszok tükrében döntenek az emlékmű felállításáról és írják ki a pályázatot.
Egy szoftverhiba okozott 224 embernél egészségkárosodást Amerikában Lapszemle 2024.05.13 A gyártó fokozott óvatosságra intette a felhasználókat, főleg alvás közben, amikor előfordulhat, hogy nem észlelik az alacsony töltöttségre vonatkozó riasztásokat.
Két fővárosi kórházból vezényelnek neurológusokat Ceglédre Lapszemle 2024.05.11 A ceglédi kórház jelezte, hogy „átmeneti humánerőforrás-hiány” miatt nehézségekbe ütközik a neurológiai ellátás, ezért kért - és kapott - segítséget.
Több tízmilliárdnyi adósságállomány terheli a teljes kórházi rendszert Lapszemle 2024.05.11 A kórházszövetség fontosnak tartaná, hogy nagyobb mozgásteret kapjanak a helyi menedzsmentek, a legfontosabb döntések helyben születhessenek meg.
Győrfi Pál: „Mentősnek lenni ma már a fiatalok körében is trendi” Lapszemle 2024.05.11 "A munkánk jó ideje professzionális szakmává vált, de bajtársaink elsősorban olyan emberek, akik hivatásként vállalják, hogy segítenek másokon".
Panaszkezelés: egyre céltudatosabbak a betegek Lapszemle 2024.05.11 A legtöbb megkeresés az egészségügyi ellátáshoz (a panaszok 60 százaléka), majd az emberi méltósághoz való jog megsértése miatt futott be 2023-ban.
Egy jól működő rendszerbe nyúl bele Pintér Sándor Lapszemle 2024.05.11 A tervek szerint 2025-től egy 200 milliárd forintos piacot akar újraosztani az egészségügyért felelős Belügyminisztérium.
Bilincsben, vezetőszáron vitték el több szociális intézmény vezetőjét Lapszemle 2024.05.11 Eddig orvosokat, asszisztenseket, illetve cégvezetőket és alkalmazottakat gyanúsítottak meg a nyomozók. Már a szociális intézményekig futnak a szálak.
OVSZ: „Elsődleges cél a betegek ellátása” Lapszemle 2024.05.11 A terápiás célra nem szükséges mennyiséget fogja gyógyszergyártási célra értékesíteni az OVSZ, azaz nem terveznek kifejezetten ipari célú eladásra vért gyűjteni.
Elsősegélynyújtást segítő információs táblák kerülnek a játszóterekre Lapszemle 2024.05.11 Egy évvel ezelőtt ingyenes gyermekelsősegély-applikációt fejlesztettek, most pedig információs táblákat helyeznek ki a játszótereken.
Úttörő génterápiával állították helyre egy brit gyermek hallását Lapszemle 2024.05.11 A terápiát kifejezetten olyan gyermekeknek fejlesztették ki, akik egy OTOF-nak nevezett gén mutációja miatt süketen születtek.
Ahol a szülők nem látogatók, hanem partnerek 2023.09.25 | Weborvos Kismamák sokasága kérdezett a Szülészeti fórumon 2024.05.11 | baon.hu Az első génterápiás termékével debütál a CRISPR 2024.05.11 | vg.hu Helyreigazítás 2024.05.10 | Weborvos Májustól újabb 14 kórházba rendelt ki a kormányzat költségvetési felügyelőket 2024.05.10 | nepszava.hu Miről árulkodnak a humán-erőforrás monitoring rendszer legfrissebb adatai? 2024.05.10 | medicalonline.hu Hisztipénz és disznóvágás miatt elmaradt műtét - ellenőrzés a kórházban 2024.05.10 | economx.hu A következő nemzedék hallásáért aggódik a füttyművész-orvos 2024.05.10 | hvg.hu
"Gyere be a műtőbe!" kampány az onkológiai intézettől 2024.05.10 | Hírek Hisztipénz és disznóvágás miatt elmaradt műtét - ellenőrzés a kórházban 2024.05.10 | Lapszemle Révész János: „Döbbenetes vereséget szenvedtem” 2024.05.09 | Lapszemle Gyermekpornográfia: börtönbe kell mennie a gyarmati háziorvosnak 2024.05.10 | Lapszemle Miről árulkodnak a humán-erőforrás monitoring rendszer legfrissebb adatai? 2024.05.10 | Lapszemle A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik 2024.05.09 | Hírek Javítottak az ellenőrzések a kórházi ellátáson 2024.05.09 | Lapszemle Megjelent a határozat a vastagbélszűrés országos bevezetéséről 2024.05.08 | Egészségpolitika Világszínvonalú szaruhártya ambulancia Debrecenben 2024.05.10 | Regionális hírek Megindokolták, miért kell ellenőrizni az orvosokat 2024.05.03 | Lapszemle
Kismamák sokasága kérdezett a Szülészeti fórumon 2024.05.11 | Lapszemle Az első génterápiás termékével debütál a CRISPR 2024.05.11 | Lapszemle Helyreigazítás 2024.05.10 | Lapszemle Májustól újabb 14 kórházba rendelt ki a kormányzat költségvetési felügyelőket 2024.05.10 | Lapszemle Miről árulkodnak a humán-erőforrás monitoring rendszer legfrissebb adatai? 2024.05.10 | Lapszemle Hisztipénz és disznóvágás miatt elmaradt műtét - ellenőrzés a kórházban 2024.05.10 | Lapszemle A következő nemzedék hallásáért aggódik a füttyművész-orvos 2024.05.10 | Lapszemle Megújult a szekszárdi kórház onkológiai osztálya 2024.05.10 | Lapszemle Gyermekpornográfia: börtönbe kell mennie a gyarmati háziorvosnak 2024.05.10 | Lapszemle