hirdetés
Egészségmagazin / Vissza a rovat főoldalára »

Tanuljunk könnyen, gyorsan újraéleszteni!

Világszerte vita tárgya, hogyan lehetne az embereket megtanítani az újraélesztés alapismereteire.

Képünk illusztráció
Abban azonban minden szakember véleménye mindenhol megegyezik, hogy ezt mindenki megtanulhatja és ez mindenkinek az érdeke. Magyarországon is évente ezreket hozhatnának vissza a halálból azok, akik a hirtelen szívhalál pillanatában – utcán, bevásárlóközpontban, focipályán – annak a közelében tartózkodnak, aki azonnali segítségre szorul.

Hirdetés

Az American Heart Association (AHA) most befejeződő kongresszusán érdekes előadás hangzott el erről a mindenütt égető gondról. Dr. Ahamed Idris (Univ. of Texas Southwestern Medical Center, Dallas, TX, USA) és munkatársai az American Airlines új munkatársait – pilótákat, utaskísérőket – tanították meg az életmentő beavatkozás technikájára.

Felnőtteknek korábban az újraélesztés technikájának alapjait – külső szívmasszázs, szükség szerint lélegeztetés, a félautomata defibrillátor alkalmazása – általában négy órás tanfolyam keretében oktatták. A tréning során számítógép által programozott próbabábun mutatták be, majd gyakoroltatták a mellkas erélyes, ritmusos nyomását és a lélegeztetést. A bábu érzékelte és értékelte a szívmasszázs, a lélegeztetés hatásfokát és az oktatók segítettek a hatékony technika elsajátításában.

Ugyanez vonatkozott a defibrillátor használatára is: ezek az életmentő készülékek ott találhatók a repülőtereken, a repülőgépeken, sok országban a bevásárlóközpontokban és minden más helyen, ahol sokan megfordulnak, ahol van esély arra, hogy valaki halálos szívritmus-zavar miatt hirtelen összeessen –például a földalatti állomáson.

Dr. Idris és munkacsoportja a légitársaság új alkalmazottait két csoportra osztotta. Az egyik csoport a jól bevált, de időigényes, négy órás tanfolyam keretében kapta meg az oktatást, a másik csoportnak húsz perc alatt elmondták, bemutatták a hirtelen szívhalál fölismerését, a szívmasszázst és lélegeztetést, majd öt perc alatt demonstrálták a defibrillálást. A négy órás tanításban 118 alkalmazott, a rövid bemutatón 150 személy vett részt.

A korábbi módszer szerint a tanfolyam végén rövid elméleti és gyakorlati vizsga következett, de fél év után azt is megvizsgálták, hogy mennyire emlékeznek a kétféle tanfolyam résztvevői a tanultakra. Az derült ki, hogy a 25 perces oktatás hatásfoka talán kissé még jobb is volt, mint a négyórás tanfolyamé.

Az Egyesült Államokban évente eddig mintegy nyolc millió felnőttet tanítottak meg újraéleszteni – az előadással kapcsolatos sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a vizsgálat eredménye alapján megrövidített, tömörített tanfolyam útján a szívgyógyász szervezetek ennek a számnak a kétszeresét kívánják a következő öt évben reanimációra megtanítani. Dr. Idris azzal magyarázta a 25-perces oktatás jobb eredményeit a négyórás kurzuséhoz képest, hogy „Minél többre kell emlékezni, annál többet felejthetünk el".

(Forrás: Heart Health News, 2005. november 17.)

2005-11-20 :
Forrás: Weborvos - Dr. Matos Lajos

Javasolja e cikket ismerőseinek is a Google keresőben!

Tetszik a cikk?

Nyomtatás Cikk küldése e-mailben Hozzászólás a cikkhez
hirdetés
Ezt már olvasta?

Széll Kálmán mellett Semmelweis nem rúg labdába

Csehák: A második miniszterség olyan, mint a második házasság: a remény győzelme a tapasztalat felett.

Nemdohányzás: vizsgálják, bevált-e a szigor

A dohányzást tiltó rendelkezések hatására csökkent a beltéri légszennyezettség.

Egy csók, és más semmi? A mononukleózisról

Nyállal fertőz leginkább, bár betegség idején vérrel is, és transzplantált szervvel is átvihető.

 

Láthatatlan, ám tökéletes megoldás

Félt színpadra lépni, mert mi történik, ha véletlenül elcseppen…

Minőségi egészségbiztosítás

Egészség csak 1 van!

Minőségi egészségügyi ellátás várólisták és hálapénz nélkül? Hogyan lehetséges ez?

 

Szociális ellátások 2012.

Összefoglaló a jelenleg érvényes szociális-, családi-anyasági - és nyugdíjellátásokról.

 

Micsoda az ambuláns és egynapos sebészet?

Az engedélyezett beavatkozások köre is bővült és a szabályozás is szigorúbb lett.

hirdetés
hirdetés